A pillanat, amikor megtört a jég

Szerző: | szept 28, 2020 | 2 hozzászólás

No persze nem mintha olyan lett volna közöttünk a légkör, hogy vágni lehetett volna. Azért mégis amikor két ember találkozik azt lehet mondani, hogy totál idegenek egymásnak. Hisz nem tudnak egymásról semmit, nem ismerik a másik szava járását, stílusát. Persze oké látják egymást kívülről és ez kell is, hiszen anélkül nagyon nehezen döntenek emberek arról, hogy kit és millyen mélyen engednek be a privát szféráikba. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki nem tetszik azt az embert nem engedem magam valamilyen szinten közel, de vigyázni kell azért nehogy félre értsen valamit.

Nem tartommagam sztereotíp gondolkodású embernek, de azért persze megvannak a magam minimális előítéletei. Itt nem kell semmi rosszra gondolni. Gondolok itt olyanra, hogy ha meglátok egy vékony törékeny lányt, akkor nem gondolok egyből arra, hogy mennyire magabiztos tud lenni. Vagy ha megismerek egy 21 éves diáklányt, akkor eszembe nem jutna, hogy mekkora érzelmi intelligenciával rendelkezik.

Márpedig a diáklány, akit én megismertem kifejezetten nagy, átlagon felüli EQ (Emotional Quotient, érzelmi intelligencia)-val rendelkezik. Nem csak, hogy a korához képest. Úgy általában. Fura volt, mert én nem is fektettem nagy hangsúlyt erre a dologra, mármint tudatosan nem. Mert én igyekeztem mindenkivel kedves lenni, segítőkész (mint, ahogy a korábbi részben kiderült) csak nem tudtam, hogy ezt tudatosan, vagy akár tervezetten lehet csinálni. Nem is ez a lényeg. Szóval a lánnyal el kezdtünk beszélgetni a második hét keddjén, vagy szerdáján, már nem is tudom, de emlékszem, hogy valahogy szóba kerültek a kapcsolatok, érzelmek stb, és mivel én szeretek ezekről beszélgetni, hát szívesen elegyedtem vele is egy ilyen beszélgetésbe.

A legérdekesebb az volt, amikor néhány perces beszélgetés után egy nagyon fontos konzekvenciát szűrt le: én egy romantikusabb ember vagyok, csak már túl sokat csalódtam, és ezért bújok egyfajta álarc mögé, és folytom a bánatom viccekbe. Mondanom sem kell, kikerekedett a szemem, leesett az állam és csak néztem ki a fejemből. Ezt a dolgot rólam maximum 2 ember tudta Ő pedig gyakorlatilag 10 perc után rájött. Le voltam nyűgözve. Ekkor éreztem azt először, hogy ebben a lányban több van, mint amit elsőre gondolna az ember. Számomra fontos az egy nőben, hogy legyen kommunikatív, ne az egy szavas válaszadók táborát erősítse, és legyen véleménye. Ezeknél még fontosabb, hogy legyen esze. Ki szereti a buta nőket? Jah igen ők. Én nem vagyok olyan.

EZ IS ÉRDEKELHET:  10 perc boldogság

Minél több ilyen beszélgetést folytattunk annál inkább kezdte behálózni a gondolataimat. Mint korábban említettem volt, nagyon sok mindent csináltam akkoriban egyszerre. Próbáltam megtalálni önmagam, talán ez a leginkább találó kifejezés. Viszont minél többet beszéltem ezzel a lánnyal, annál többet gondoltam rá. Persze valamennyire bennem van a machoság (asszem így írják), hogy nem létezik, hogy hirtelen elkezdek egyre többet gondolni rá. Igyekeztem kiverni ezeket a gondolatokat a fejemből. Mondanom sem kell, hogy ahogy teltek a napok, minél többet beszéltünk, minél többet tudtam meg róla, ez annál nehezebb volt. Egy idő után el kellett fogadnom, hogy nem fogom tudni egyhamar elfelejteni, (hisz már akkor tudtam, hogy munkája korlátozott ideig szólt), de rá kellett jönnöm, hogy nem is akarom. Miért akarnám? Rájöttem, hogy sokkal jobb kedvem van, amikor vele vagyok, amikor vele beszélek. A reggeleim is sokkal jobban indultak, hisz tudtam, hogy látni fogom. De még mindig ne rohanjunk ennyire előre.

Volt egyetlen olyan alkalom, amikor bátorkodtam (pedig én aztán megfogadtam, hogy egy ideig tuti nem), elhívni őt valahová. Természetesen, ha szabad ezt mondanom, ő visszautasított, de ebben nincs semmi kivetnivaló. Hisz alig ismertük egymást, ő nem sokáig tervezett a céggel és természetes félelem volt részéről, hogy megbántják. Ezek teljesen elfogadható érvek. Persze örültem volna neki, ha akkor igent mond, habár rettegtem volna tőle (na itt már elmúltak a machos gondolatok), de mégis. Persze a következő hét is úgy telt el mint a korábbi, sőt! Sokkal inkább közelebb kerültünk egymáshoz. Egyre mélyebb dolgokat tudtunk meg egymásról, el kezdtünk beengedni egymást a privátabb szféránkba. Valahogy úgy éreztem, hogy megvan bennünk a kölcsönös bizalom egymást iránt. Ez nagyon jó érzéssel töltött el, mert mint mondtam boldog voltam, amikor vele beszéltem.

EZ IS ÉRDEKELHET:  Volt egyszer egy születésnapom

Azt gondolom, hogy ezen a héten kezdtem el úgy gondolni, na jó érezni, hogy ez a lány nem mindennapi személyiség. Nem lesz majd csak egy lány, akivel néha beszéltem, amíg egy helyen dolgoztunk. Valahogy egyre inkább azt éreztem, hogy nem akarok tőle elszakadni. Egyre mélyebb és mélyebb gondolatok, érzések kezdtek hatalmukba keríteni. Teljesen fura volt, mert előtte 2 évig én még a nyomát sem éreztem hasonló érzéseknek. Ezekkel együtt persze megjelentek a félelem érzetek különféle fajtái. Mint mondtam ő már korábban rájött, hogy értek csalódások, mély csalódások abból fakadóan, hogy én romantikusabb típus vagyok. Féltem is néha, hogy mi lesz, ha el kezdek sokkal mélyebben érezni iránta. Mi lesz ha megint csalódom? Aztán egyszer csak hatalmába kerített egy gondolat: “sodródom az árral”. Úgy voltam vele, hogy hagyom aminek meg kell történnie legyen akár pozítív, akár negatív.

Természetesen így is tettem. Nem érdekelt a végkimenet, csak a pillanatnak éltem, csak az érdekelt, hogyan érzem magam, amikor vele vagyok, amikor vele beszélek. Amikor őt láthatom. Így mentem neki a következő, utolsó olyan hétvégének, ami után még tudtam, hogy az utána következő hétfőn még találkozom vele. A hétvége sem volt rossz olyan tekintetben, hogy azon a pénteken mindketten el mentünk iszogatni a saját baráti társaságunkhoz. Persze nehéz volt úgy a legjobb barátommal és a párjával grillezni, hogy folyamatosan azon járt az agyam, mikor láthatom újra. Vajon ő is gondol-e rám. Mondanom sem kell, hogy amennyire tudtunk beszéltünk messengeren. Éjfél tájékán már mindketten fogyasztottunk annyi alkoholt, aminek hatására talán kissé őszintébbek voltunk a kelleténél. Dehát tudjuk mivel jár az ivás, ha az embernek vannak érzései.

EZ IS ÉRDEKELHET:  Mire vágyhat? Mire vágyom én?

A hétvége most már nem ment olyan gyorsan, mint a többi. Tudjátok miért. Azért persze nagy nehezen eljött a hétfő, és eljött az első olyan nap is, amikor lehetőségünk volt, hogy pár percet négyszemközt töltsünk. Amúgy is mindig jár a lábam, (valami belső feszültség). Akkor el tudjátok képzelni mennyire voltam ideges. Na hát pont annyira. Jó nem da da dadogtam, de azért volt, hogy összeakadtak a szavak. Ilyenkor volt először az az érzés, hogy csak néztem mélyen a gyönyörű szemébe. Tényleg eszméletlen szemei vannak, ha tudnátok… A mosolyáról már nem is beszéljük. Szóval együtt voltunk néhány percet (oké fél órát), és nyugodtan tudtunk beszélgetni. Hosszú idő után először volt bennem olyan érzés, hogy nem akarok haza jönni. Persze nem a munka miatt. Ekkor éreztem először, hogy aludnék reggelig, hogy minél hamarabb ismét láthassam.

Ez már az utolsó hét volt és nem akartam, hogy véget érjen. Fejem tele volt gondolatokkal, érzésekkel. MI lesz? Mit csinálok? Miért? Tudjátok, hogy szokott ez lenni. Mi az amit egyáltalán érzek? Miért érzem? Az utolsó hét utolsó 3 napja hasonló eseményekkel zajlott le. Az utolsó péntek megér egy külön fejezetet. talán nem lesz ilyen hosszú, de úgy gondolom, hogy érdekes lesz.

Innen folytatjuk!

2 hozzászólás

  1. Névtelen

    Szerinted eljut a lányhoz a cikked?

    Válasz
    • Bégányi Zsolt

      Nagyon bízom benne! Szeretném ha tudná, hogy milyen érzések, gondolatok kavarogtak a fejemben. Szeretném, ha tudná, mennyit jelent nekem! Én őszintén kifejezem az érzéseim, és hagyom, hogy történjen aminek történnie kell!

      Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.