Ciki a tájszólás… Vagy mégsem?

Szerző: | máj 20, 2020 | 0 hozzászólás

Képzelj el egy állásinterjút. Páran egy nagy asztal mögött várakoznak az irodában, amikor belép egy elegáns fiatalember. Ing van rajta és nyakkendő, udvariasan kezet fog és helyet foglal. Majd miután leült, ízes szegedi (vagy szögedi) beszéddel kezdi prezentálni eddigi munkatapasztalatait és képességeit. Vajon megkapja az állást? Nem? Talán hátrányba kerül a tájszólása miatt?

energepic.com fotója a Pexels oldaláról

Sokan úgy gondolják, hogy ha egy embernek felfedezhető valamilyen tájszólás a beszédében, az azt jelenti, hogy egy képzetlen, tudatlan személyről van szó. De legalábbis egy nyolcvanéves néniről vagy bácsiról. Viszont van-e valami alapja ennek? Miért nézik le sokan a tájnyelvek használóit?

Nem, nincsen semmi alapja ennek a negatív hozzáállásnak. Sőt, az az igazság, hogy ha csak egy kicsit is, de szinte mindenki beszédében felfedezhetők tájnyelvi vonások.

Az emberek egyre többet és egyre könnyebben utaznak, költöznek. Természetes hát, hogy a különböző területek nyelvváltozatai közötti eltérések is tompulnak, gyengülnek. Ez egy természetes folyamat. De vannak-e olyanok, akik szándékosan igyekeznek „megtisztítani” a beszédüket?

EZ IS ÉRDEKELHET:  Egy perc olvasás, vagy még annyi sem! - Örkény egypercesei

A válasz: igen. Ha például egy gyerek az iskolában azt mondja, hogy az ebédhez ma kolompár lesz, a tanító néni nagy valószínűséggel ki fogja javítani: nem kolompár, hanem krumpli vagy burgonya. Többnyire éppen emiatt sok szülő már eleve igyekszik elkerülni, hogy a gyermeke hallja vagy használja ezeket a szavakat. Nehogy kinevessék majd szegényt az iskolában vagy a munkahelyén…

Pexels képe a Pixabay -en.

Pedig nem kellene, hogy a különböző nyelvjárások használata negatív megbélyegzést vonjon maga után. Az olyan szavaink, mint például a kolompár, köszméte, paszuly színesítik nyelvi kultúránkat, érdekesebbé teszik a mindennapi beszédet.

Azt, hogy valaki ügyes, tapasztalt, jólképzett szakember-e nem az határozza meg, hogyan ejti az „a” hangot. Álmá á fá álátt – természetes, hogy a legtöbb ember számára először furcsa ez a fajta beszéd, de ez még nem ok arra, hogy bárkit kinevessünk vagy lenézzünk.

Ugyanúgy, mint a népviseletet, a magyar népzenét, az erőspaprikát, a pálinkát és a kolbászt, tekintsük a szomszéd család furcsa tájszólását is értéknek, amelyet nem leszólni, hanem elfogadni érdemes.

Jill Wellington képe a Pixabay -en

Te tudod, mi az a kánya? És hogy a sámlit megesszük vagy ráülünk? Mit csinál az, aki sunnyog? Kommentben várjuk a helyes válaszokat! 😉

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé.