Génjeinkben a hiba- Az őseink múltja a miénk is!

Szerző: | jún 12, 2020 | 0 hozzászólás

Ugye te is találkoztál már olyan emberrel, akinek tökéletes élete volt, nagyszerű gyerekkora, könnyen kezelhető kamaszkora, szép felnőttkora volt, aztán kiderült, hogy mindezek ellenére depresszióval, szorongással vagy bármely más mentális betegséggel küzd? Ez a személy hiába járt pszichológustól pszichológusig, feleslegesen járt akármilyen terápiára, egyszerűen senki nem értette, mi lehet a baj. Hiszen tényleg minden tökéletes volt. Szerető környezetben élt, sikeres és elismert volt. Igen, neki tényleg minden megadatott a boldog élethez. Nem úgy az őseinek! Ezen személynek – nevezzük XY-nak – az ősei Holokauszt túlélők…

Minden ember életében történnek rosszabb dolgok, keserű csalódások, akár tragédiák is. Egész egyszerűen elkerülhetetlen, hiszen ez az élet velejárója. De a mi generációnk többsége igazán szerencsésnek mondhatja magát: nem kellett gyerekként háborút átélnünk, nem nélkülöztünk, legalábbis nem olyan szinten, mint az őseink a háborúk idején. Szerető családokban nőttünk fel. Nyilván nem mindnyájunk ilyen szerencsés. Sajnos még manapság is jelen van a gyerekkori bántalmazás, később drog és alkoholproblémák, erőszak. Romlott egy világ ez, igaz? Mindenesetre a többségünknek nem kellett nagyobb traumát átélni, s így a gyerekeinknek is egy kicsivel jobb élete lesz. Miért mondom ezt? Hogy függ össze a mi életünk a jövő generációjával? Figyelj!

Egy egyszerű példával kezdem. Egy 20-as évei végén járó nő – nevezzük el Zsófinak – komoly szorongással küzd, alkalmanként pánikrohamai vannak. Zsófi ezt nem érti. Egykeként szerető családban élt, mindent megadtak neki a szülei, amit szeme-szája kívánt. Jó tanuló volt, bejutott egy nívós egyetemre, amit kitűnő eredménnyel végzett. Mindenki szerette, mert olyan kedves és okos volt. De Zsófi mellkasa egyszer elkezdett szúrni. Gyorsabban dobogott a szíve, és alig kapott levegőt. Azt hitte szívrohama van. Hívta a mentőket, akiknek elmondta a tüneteket, aztán várta az érkezésüket. Mire a mentők megérkeztek, Zsófi sokkal jobban érezte magát. Pánikrohama volt. Aztán egyre többször lett rohama. Szorongani kezdett. Nem értette, miért történik ez vele, hiszen annyira élvezte az eddigi életét. Felelősségteljes nő révén Zsófi pszichológushoz ment. Sokáig járt hozzá, de nem értek el semmit. Nem lett jobban. Hogy is lett volna, amikor az ő élete tökéletes. De az őseié nem volt az!

EZ IS ÉRDEKELHET:  A dadogásról

Zsófi nagymamamája még gyerek volt a második világháború idején. Alig volt 8 éves, mire véget ért. De addig rengeteg szörnyűségen kellett keresztülmennie. Fontos megjegyezni a történelemhűség szempontjából, hogy régen a gyerekeknek nem volt olyan könnyű dolga, mint most. Feladataik voltak, melyeket kötelező volt ellátniuk! Tehát Zsófi nagymamája nagyon kicsi volt, és egy stratégiailag fontos település főutcáján élt. Nem voltak gazdagok, de a háború előtt nem igazán küzdöttek anyagi problémákkal. Az apuka dolgozott, az anyuka otthon nevelte a gyerekeket és elvégezte a ház körüli tennivalókat. Mindemellett földet műveltek, állatokat tartottak. Aztán jött a második világháború…

A nagymama édesapját elhurcolták katonának, az édesanyja egyedül maradt 5 gyerekkel, terhesen (Igen, ez akkoriban normális dolog volt). Az apuka valahogy elszökött, de bújtatni kellett, mert ha megtalálják, kivégzik. A település közelében levő erdőben bujdosott több olyan katonatársával, akik szintén sikeresen elszöktek. Katonák jöttek-mentek a településen belül. Hol magyarok, hol németek, hol oroszok. Sokszor bombáztak. Olyankor Zsófi nagymamája és a családja a pincébe húzódtak. Egyszer Zsófi nagymamája, aki 6 éves volt, amikor az eset történt, a kezében cipelte a kistestvérét, akit leejtett. Semmi baja nem lett, de ezt soha nem felejtette el, s kialakult benne egy hatalmas gondoskodásvágy és bűntudat. Az élelem nagy kincs volt a háború vége felé. A folyamatos bombázások és harcok miatt lehetetlen volt növényt termeszteni és állatot tartani. A nagyobb városokba nem tudtak eljutni. Minden zsák gabona hatalmas érték volt. Aztán ellopták tőlük!

Németek voltak, vagy oroszok…az teljesen mindegy. Elvittek két zsák gabonát tőlük. Zsófi nagymamája és az ő nagymamája próbálták védeni, de a katonák arrébb lökték őket. Sokan voltak és kevés volt az élelem. Ez sem volt akkoriban egyedi eset. Elvittek két zsák gabonát. Szerencsések voltak, mert még így is maradt élelmiszerük, kevés, de nem haltak éhen. Nélkülözniük kellett onnantól kezdve. Be kellett osztani minden egyes falatot a háború végéig. Abban az időszakban sokat esett az eső. Zsófi nagymamája azt mondogatta, azért, mert Isten sírt. Nem volt vallásos hölgy…

Zsófi nagymamája egy melegszívű, ügyes nővé cseperedett fel. Két gyereke született. Szép életet él. Fiatalkorában is sokszor nézett szembe fájdalommal, veszéllyel, de a gyerekeinek sosem mesélt róla egészen öregkoráig, akkor sem mindent. Óvta, féltette, kényeztette őket, hogy nekik véletlenül se kelljen szembenézni olyan dolgokkal, melyekkel ő nézett szembe. Mindent elintézett és megcsinált helyettük. A gyerekeinek idilli életet biztosított. Mindkét gyereke depressziós lett. Az unokái – többek között Zsófi – szorongással és pánikrohammal küzdenek…Pedig minden olyan nagyon tökéletes. De valahogy mégsem.

EZ IS ÉRDEKELHET:  Hideg. Meleg. Sosem langyos. Mi az? Borderline!

Zsófi ősei között a nagymama esete sajnos nem egyedi. A háborúk, az első és a második világháború borzasztóan megviselte az őseit. Lelőtt katonák, tűz és fagyhalál, bántalmazott és halott gyerekek, megerőszakolt nők, szibériai munkatábor. Ezek mind Zsófi családfájának részei. Olyan részek, melyek előbb vagy utóbb a felszínre törnek.

Ismered azt az érzést, amikor sokáig kell helytállnod egy bizonyos helyzetben (tanulás, sport, munkahely) és nagyon megerőlteted magad? De mégsem omlasz össze. Helytállsz. Aztán jön egy lazább időszak… Amikor felszínre tör minden stressz, amit addig átéltél. Pontosan ez történik velünk. Itt és most.

Ennek a jelenségnek neve is van: transzgenerációs hatás. „Számos mechanizmus vetődik fel annak magyarázatára, ahogy az újabb generáció reflektál a másikat ért élményekre. Az egyik legkézenfekvőbb, hogy a szülőket ért trauma következményei közvetlenül érhetik az utódnemzedéket. Például amikor a gyerek hallja, ahogy anyja sikítva riad fel éjjel rémálmaiból, vagy nem képes kapcsolatot kialakítani apjával, annak érzelmi megközelíthetetlensége miatt. De a transzgenerációs átvitel közvetett úton is történhet. Fontos tényező lehet például a titkolózás. Az érintettek nem beszélnek a traumáról, ami a gyerekeiknél a magány és az izoláltság érzését keltheti. Benne van a levegőben, mégse hozható szóba. Bár a titok mögött általában a védeni akarás szándéka húzódik, a gyereknek ebben az esetben a trauma mellett azt is el kell viselnie, hogy megrendül a bizalma a szüleiben és magára marad a terhével.”[1]

EZ IS ÉRDEKELHET:  Asszertivitás, és ami mögötte van| A munkahelyi szépbeszédről

Tudományosabb vizekre evezve: a DNS alapszerkezete ugyan nem módosul, de a fenotípus igen. Ezáltal a következő generáció olyan események és élethelyzetek leküzdésére készül fel, amelyekben nagy valószínűség szerint már nem lesz része.  Ergo, a transzgenerációs hatás összefüggésben áll az evolúcióval, csak ez nem feltétlenül jó dolog.

Attól függetlenül, hogy az őseink sok nehéz helyzetet éltek meg, az nem azt jelenti, hogy mi is ilyen dolgokon megyünk majd keresztül. De a génjeink már felkészültek. S mivel ez a nehéz helyzet nem következik be, így az agyunk felesleges erőkifejtést hoz létre. Tudod, mint amikor a szíved nagyon gyorsan ver, de mégsem futsz tizenöt kört a pálya körül.

Mivel úgyis vége van a karanténnak, ideje, hogy beszélgess kicsit a családoddal, kutasd fel az őseidet, hagyd, hogy meséljenek neked, és megérted majd, miért vagy olyan, amilyen!


[1] https://mindsetpszichologia.hu/2018/08/30/enyem-a-mult-ovek-a-jelen-oroklott-sorsunk-avagy-a-transzgeneracios-hatas/

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé.