Gyerekfotók és a közösségi média

Szerző: | aug 27, 2020 | 0 hozzászólás

Aki nincs fenn a közösségi média platformok közül egyiken sem, az nem is létezik!

Ez persze csak vicc, és enyhén szólva is túlzás lenne komolyan venni. Sokan mégis úgy kezdtek el élni az elmúlt években, mintha a fenti mondat maga lenne a színtiszta valóság: nemcsak a nyaralásról készült képeket osztják meg az internet széles közönségével, de minden egyes reggel lőnek egy fotót magukról, a reggelijükről, a beöltöztetett háziállatukról, a ruhájukról vagy bármi másról, a lehetőségek tárháza végtelen. A lényeg, hogy minél gyakrabban készüljön az életük egy-egy darabkájáról egy olyan kép, amelyet meg lehet osztani, amivel aztán pozitív visszaigazolást lehet szerezni akár vadidegen emberektől is.

Omkar Patyane fotója a Pexels oldaláról

Szinte már közhelynek számít ezt a fajta életstílust kritizálni, és felesleges is felhúzni magunkat miatta, hiszen minden felnőttnek szíve-joga, mit oszt meg saját magáról az online világban, amíg azzal nem árt senkinek. Akik nem szeretnék látni ezeket a megnyilvánulásokat, azoknak is adottak a lehetőségek, amelyekkel kiszűrhetik az életükből az ilyenfajta virtuális képcunamikat.

Viszont mi a helyzet, ha egy felnőtt nem saját magáról, hanem a gyerekéről közöl nap mint nap képeket a világhálón?

EZ IS ÉRDEKELHET:  A népszerűség kulcsa

Az én gyerekkori fotóim biztonságos helyen, a szekrény mélyén lapulnak, csak nagyon ritkán kerülnek elő, és szerencsére sosem kellett őket idegeneknek, de még csak közeli ismerősöknek sem megmutatnom. Szerencsére!

A 2010-es, 2020-as évek babái sajnos már nem lesznek ilyen szerencsések. Megszámolhatatlan mennyiségben kerülnek fel fotók kisgyerekekről az internetre. Hogy miért? Bizonyára jószándékból, szülői büszkeségből, a túlcsorduló szeretet jeleként, de legfőképpen – felelőtlenségből.

Mudassar Iqbal képe a Pixabay -en.

A legtöbben, akik napi szinten osztanak meg aranyos babás, óvodás, kisiskolás képeket gyerekekről, talán nincsenek is tisztában azzal, mit tesznek. Ezek a posztolók mintha elfelejtkeznének arról, hogy egy másik emberről készítenek képeket, akinek az ő megkérdezése nélkül mutatják be a mindennapjait. Annak ellenére, hogy ez a másik ember kiskorú, és talán még beszélni sem tud, öt-tíz-tizenöt év múlva valószínűleg nem lesz elragadtatva ettől. Vajon milyen érzés lesz neki tinédzserként rábukkanni egy-egy babafotójára a neten? Nem a szekrény mélyén, ahova, ha úgy látja jónak, gyorsan vissza is bújtathatja az esetleg rosszul sikerült fotókat, hanem egy olyan helyen, ahol szinte bárki könnyen megtalálhatja őket.

EZ IS ÉRDEKELHET:  Hogyan kerüld el a kóklereket?

Mindemellett ezek a képek a világhálón könnyen rossz szándékú emberek kezébe kerülnek, kisiskolás korban okot adhatnak a kortársak csúfolódására. (Bár az is igaz, hogy ha egy gyerek csúfolódni szeretne, akkor is talál rá okot, ha egyébként nincs. Hasonlóan működik ez, mint a felnőttek között a pletykálás…).

Cristian Dina fotója a Pexels oldaláról

Végül, de nem utolsó sorban pedig a mindennapos képmegosztás részeként a gyerekkornak olyan intim, bensőséges mozzanatai kerülnek közszemlére, amelyeket sokkal jobb lenne szűk körben, személyesen megélni, a pillanat szépségére koncentrálva. A kicsik mentális fejlődésére nincsen jó hatással, ha a kényszeres posztolás terhe alatt kell felnőniük, összezavarja őket a folyamatosan elvárt kamerába mosolygás, a külsőségek ilyen szintű középpontba helyezése.

Összefoglalásként csak ennyit: igyekezzünk mindannyian teljes értékűen megélni az élet adta szép pillanatokat, és engedjük, hogy mások, főként a tiszta szívű gyerekek is ugyanígy élvezhessék az élet szépségét!

Javon Swaby fotója a Pexels oldaláról

A kiemelt kép forrása: Pixabay

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.