Kosztolányi Dezső nevét minden irodalomkedvelő ember ismeri, s elismeri a munkásságát. Író, költő, műfordító, kritikus, újságíró, s a Nyugat nemzedék egyik legkiválóbb alkotója. A huszadik századi magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja. Az életrajzát szinte mind ismerjük, de vajon mindent tudunk-e róla?

1885. március 29-én Virágvasárnap született Szabadkán. Szent napon való születése előre sejtette a benne rejlő isteni szikrát. Rokonai között megtalálható Csáth Géza, az édesanyja révén, illetve a nemeskosztolányi Kosztolányi família. A kis Kosztolányi elég öntörvényű kamasz volt, így annak ellenére, hogy Szabadkán kezdte el a gimnáziumot, Szegeden kellett érettségiznie, mivel összetűzésbe került a magyar tanárával. 

Mindössze tizenhat éves volt, amikor az első verse megjelent a Budapesti Naplóban. A vers címe: Egy sír. Tizennyolc évesen Budapestre, az egyik legpezsgőbb városába költözött, ahol új emberek és új hatások érték a fiatal művészt. Többek között egyetemi társai, akikkel Négyessy professzor stílusgyakorlatain találkozott: Babits Mihály, Juhász Gyula, valamint Karinthy Frigyes (aki ekkor még matematikával és fizikával foglalkozott)  s Füst Milán.  1904-ben a Monarchia fővárosába, Bécsbe költözött, ahol Hegel filozófiáját hallgatta, s amikor 1905-ben visszatért hazájába, újságírónak állt. Talán ez volt az első tőrdöfés Ady felé, aki a későbbiekben keményen bírálta az írót. Persze Kosztolányit sem kellett félteni, ő volt Ady legnagyobb kritikusa. Ez érdekes, mert sok közös vonásuk volt. Például az, hogy szabadkőművesek voltak.

A szabadkőművesség

„Munkája során került kapcsolatba a szabadkőművességgel. A Világ című lapnak 1910-től fogva lett a munkatársa. Ezt a lapot a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy alapította ebben az évben, majd az is tartotta fenn. A nagyközönség számára szóló szabadkőműves szellemű napilap kiadása akkor egyedülálló teljesítmény volt a nemzetközi szabadkőművesség történetében.

Kosztolányi Dezső fordításokat, színibírálatokat, novellákat írt a Világba, időszerű kérdésekről esszéket is. A lap munkatársai legnagyobb részt szabadkőművesek voltak.

A költő korábban is, feltehetően már Szabadkán kapcsolatba került a szabadkőművességgel. Az 1899-től ott működő Kossuth Lajos szabadkőműves kör, később az Alkotás páholy körül pezsgett a szabadkőművesi élet. Kosztolányi Dezső közeli ismerősei, sőt családtagjai tevékenyen részt vettek ebben. Közéjük tartozott dr. Brenner József, unokatestvére édesapja. Csáth Géza is előbb lépett a szabadkőművesek közé. Már 1912-ben a budapesti Martinovics páholy tagja lett.”[1]

            „1915. december 20-án olvasták fel felvételi kérelmét a Március páholyban. Kosztolányi Dezső nem tartozott a szorgalmas páholylátogatók közé. Nyilvánvalóan jelen volt két alkalommal: felvételekor, 1916. február 7-én és a második fokba történt avatásakor, 1916. december 18-án. A Jelenléti könyvben megtalálható az aláírása még 1916. február 28-án és 1916. április 10-én is. Ezeken az összejöveteleken megjelentek a Kosztolányival együtt felvett társak is. Kosztolányi azonban többször nem írta alá a jelenléti könyvet. Talán ennek tulajdonítható, hogy a harmadik, ebben a szabadkőművesi rendszerben a legmagasabb fokba a költőt nem avatták fel, hiszen ennek a megtiszteltetésnek feltétele lett volna a rendszeres páholylátogatás.

Mint “legény” vált ki a Március páholyból huszonhárom társával együtt. 1917. május 21-én a páholy anyakönyvéből kihúzták a nevét. A kiválás okaként “fedezetet” említenek. Ez volt a páholy elhagyásának szabályos útja. Kosztolányi Dezső nem a szabadkőművességet akarta elhagyni, hanem új páholy alakításában kívánt részt venni, társaival együtt.”[2]

            Érdekes és szomorú dolog, hogy a későbbiekben heves bírálójává vált a szabadkőműveseknek, illetve nagyjából ekkortájt tévesztették meg bizonyos antiszemita nézetek.

Antiszemitizmus

„Az író 1919 és 1921 között szerkesztette a Pardon rovatot. Bangha Béla jezsuita páter, a Központi Sajtóvállalat megszervezője igen magas fizetésért hívta az Új Nemzedékhez. Persze nem csak a pénz számított: ahogy Arany Zsuzsanna megjegyzi, Kosztolányi politikai fölfogása a Tanácsköztársaság végére jelentősen jobbra tolódott. Ráadásul míg Babits Mihály, Szabó Dezső vagy Móricz Zsigmond kezdetben hangos és lelkes híve volt Kun Béláék rendszerének, a Nietzsche-faló Kosztolányi csak „keserűen nevetett” és „nevetve kesergett” a vörös propagandán. Egyik vitájukban – sok-sok kanyar után – Szabó Dezső ezekkel a szavakkal igazolta írótársát: „ő a kommunizmusban csak a remegésével vett részt”. Kosztolányi a nemzeti radikalizmus kulturális programjában is szerepet akart vállalni: nemcsak publicisztikákat írt, hanem részt vett a Magyar Írók Szövetsége megszervezésében is. A ’19 augusztusában életre hívott szervezet fő célja a keresztény (ami esetükben főként azt jelentette: nem zsidó) tollforgatók egységbe tömörítése volt.”[3]

            Az Új Nemzedékről érdemes tudni, hogy a költő munkássága alatt az egyik leghíresebb magyar lap volt. A Pardon című rovat pedig ezen belül is a legolvasottabb. Ugyanis itt olvashatta a korabeli nép a politikával kapcsolatos véleményeket, persze az író szemszögéből. Afféle fricska, kritika, talán már szőrszálhasogatás volt ezen rovat. Mindenesetre a nép buzgón olvasta névtelen glosszátor írásait. Azonban a Pardon-glosszákat felvezető tanulmány rögzíti azt is, hogy ezt a fajta antiszemitizmust minden hasonlóság ellenére el kell határolni a náci ideológia zsidóellenességétől. Az Új Nemzedék írásaiban föl sem vetődött az általános kitelepítés vagy a megsemmisítés gondolata. Persze ettől még nem menthetjük fel a nézetei miatt, melyek mélységesen elítélendők.

A felkiáltójel (hiánya)

Az írásjelek számával kapcsolatban régóta két nézet áll egymással szemben. Az  egyik tábor csökkenteni szeretné a kötelező írásjelhasználati szabályokat. Ez a tábor alkotta meg az  úgynevezett „könnyű punktuáció”-t, amely nem minden összetett mondat határán követeli meg az írásjel kitételét, például a franciában, az angolban, a dánban, a svédben, a hollandban stb. Vagy e tábor tagjai tiltakoznak sokszor a hivalkodó felkiáltójelek ellen. A huszadik századi magyar költők és írók körében a könnyű punktuáció azért volt elterjedt, mert ők a szavaik erejében hittek. Pont úgy, ahogy Kosztolányi is. „Jaj, de förtelmes volt ez. Ez a lány szerelmes volt belé. Belé volt szerelmes ezt a kukac, ez a csirke, ez a giliszta. Szerelmes volt belé ez a láb, ez a szem s ez a száj is, ez a borzalmas száj. Vele akart táncolni, ővele, azon a trágár gyermekbálon, a bóbitával, az eperszín szalagcsokrával, ez a kis maskara, ez a báli kis rém. Jaj, de förtelmes volt.”[4]

            Kosztolányi Dezső István Izabella élete eseménydús, teljes élet volt annak ellenére, hogy alig 51 évet élt.

„Szemtelen fickó volt, de érdekes, nem unalmas.

Kezembe adott egy égő gyertyát.

– Gyújtsd meg a függönyöket – unszolt. – Gyújtsd föl a házat. Gyújtsd föl a világot.

Kezembe adott egy kést is.

– Döfd a szívedbe – kiabált. – A vér piros. A vér meleg. A vér szép.

Nem mertem megtenni, amit tanácsolt. De tetszett, hogy ki meri mondani, amit gondoltam. Hideglelős mosollyal hallgattam. Féltem tőle, és vonzódtam hozzá.”[5]

[1] https://epa.oszk.hu/00000/00001/00007/berenyi.htm

[2] https://epa.oszk.hu/00000/00001/00007/berenyi.htm

[3] https://www.valaszonline.hu/2019/04/04/kosztolanyi-dezso-pardon-uj-nemzedek/

[4] Kosztolányi Dezső- Esti Kornél

[5] Kosztolányi Dezső- Esti Kornél

Mara

Sziasztok, Mara vagyok. A bemutatkozás nem erősségem, de megteszem a tőlem telhetőt.  Szeretem a nyelvészetet (anglisztika szakon végeztem) , érdekel a pszichológia, az egészséges életmód (muszáj, hogy érdekeljen) illetve a művészetek. Továbbá a hobbijaim közé tartozik az olvasás, fotózás, kirándulás, valamint az írás.