karate, sunset, fight

MBTI- Szeretnéd tudni, hogy ki vagy?

Szerző: | máj 21, 2020 | 0 hozzászólás

A 20. században előtérbe került az önismeret mint fontos pszichológiai kutatási téma, hiszen az embert elkezdte érdekelni, hogy ki is ő. Persze önmagunk megismerése nem új keletű feladat, már az ókori görögöket is foglalkoztatta a kérdés, de mégis csak a múlt században lett igény arra, hogy kutassuk is, hogy működünk, hiszen önmegvalósítani akarunk, szeretnénk tudni, hogy az adott tulajdonságainkkal mit érhetünk el, miért vagyunk olyanok, amilyenek. Értenünk kell önmagunkat, hogy végül elérjük a céljainkat. Ezért is lett egyre népszerűbb a különböző pszichológiai platformokon egy bizonyos MBTI teszt.

A Myers-Briggs típus indikátor (vagy típuselmélet) Katherine Briggs és lánya Isabel Myers remekműve, melyet Carl Jung munkássága ihletett. Természetesen nem arról van szó, hogy a két hölgy gondolatolvasó lett volna és beleláttak minden ember agyába, pusztán megfigyeltek különböző emberi viselkedéseket bizonyos helyzetekben és ezen megfigyelések, illetve kutatások alapján dolgoztak ki egy tesztet, mely megmutatja, hogy viselkedünk.  Ebben a tesztben 16 különböző típust találhatunk, melyeket 4 betűkombináció jelöl. Ezek a betűk rövidítések: E= extrovert (extravertált), I= introvert (introvertált), N= intuitive (intuitív), S= sensing (érzékelő), T= thinking (gondolkodó), F= feeling (érző), P= percieving (észlelő), J= judging (megítélő). A betűk pedig különböző funkciókat jelölnek.

  • Az extravertált – introvertált ellentétpár azt mutatja, hogy viszonyulunk a külvilág felé, mennyire vagyunk társaságkedvelőek, vagy mennyire élvezzük a csendes, nyugodt, magányos pillanatokat.
  • Az intuitív – érzékelő ellentétpár arról árulkodik, honnan gyűjtjük és hogyan rendezzük a világból nyert információt.
  • A gondolkodó – érző ellentétpár arra mutat rá, hogyan döntünk: az érzéseinkre, vagy a logikánkra hallgatunk.
  • Az észlelő és megítélő pár a káoszt és a rendezettséget ellentétezi.
EZ IS ÉRDEKELHET:  Hideg. Meleg. Sosem langyos. Mi az? Borderline!

A 16 típus, melyet ezekből a tulajdonságokból kapunk, besorolható 4 csoportba:

  1. Racionalisták (NT): A racionalisták nem igazán hallgatnak az érzéseikre, inkább a logikus megoldásokat preferálják. Nagyra értékelik a tudást, szeretnék megfejteni a világ működését. A probléma megoldására és elemzésére fókuszálnak. Szellemesek és függetlenek. Gyakran hidegnek titulálják őket – jogosan – hiszen a leghatékonyabb megoldás keresése során gyakran inkorrektek, mások érzéseit semmibe veszik. Ebbe a csoportba tartozik az INTP (Tervező), ENTP ( Feltaláló), INTJ (Zseni) és az ENTJ ( Vezető) típus. A lakosság mindössze 5-10%-a racionalista, így roppant ritka kategóriáról van szó.
  2. Idealisták (NF) : Az idealisták – ellentétben a racionalistákkal – az érzéseikre hallgatnak, kedvesek, őszinték, bájosak. Spirituális, lelkes és roppant mód pozitív emberek, akik szeretnek adakozni, illetve részt vesznek különböző tüntetéseken. Ők azok, akik leginkább meg szeretnék ismerni önmagukat, s másokat is erre bíztatnak. Ebbe a csoportba tartozik az INFP (Gyógyító), ENFP (Bajnok), INFJ (Tanácsadó) és ENFJ (Tanító) típus.
  3. Életművészek (SP): Az életművészek – mint ahogyan a csoport nevében is láthatjuk – művészek. Számukra az itt és a most számít, nem terveznek, nem analizálnak, spontán és bátran élnek. Ahogyan a racionalisták, az életművészek is nagyra értékelik a szabadságot és a függetlenséget. Köztük vannak a legdivatosabb és legápoltabb emberek, hiszen számukra fontos a külső megjelenés. A lakosság 30-40%-a életművész. Ebbe a csoportba tartozik az ISFP (Alkotó), ESFP (Előadó), ISTP (Kézműves), ESTP (Vállalkozó) típus.
  4. Gondviselők (SJ):  A gondviselők alkotják a társadalmunk legjavát, számukra fontos a stabilitás, állandóság és az, hogy szolgálják az embereket. Megértő, érzékeny emberek, akik örömmel segítenek másokon. Keményen dolgoznak, kitartóak és rendíthetetlenek. Ebbe a csoportba tartozik az ISFJ (Oltalmazó), ESFJ (Gondoskodó), ISTJ (Felügyelő), ESTJ (Ellenőr) típus.
EZ IS ÉRDEKELHET:  Rosszul érzed magad, mégsem váltasz|Ezért:

Az itt leírtak alapján nagyjából következtethetünk egyes emberek típusára, de fontos megjegyezni, hogy az emberek alapos megismerését nem helyettesítheti a teszt. Szóval, kérlek, ha tetszik nektek valaki, ne ez alapján próbáljatok rájönni, hogy vajon kompatibilisek vagytok-e, vagy kudarcra van ítélve a kapcsolatotok! A pszichológia érdekes, hasznos dolog, de helytelen használata butaságot okoz!

Amennyiben szeretnétek megtudni, hogy milyen típusúak vagytok, akkor ajánlom figyelmetekbe a https://www.16personalities.com/hu/ingyenes-szem%C3%A9lyis%C3%A9gteszt tesztet.  100 kérdést tartalmaz, nagyjából 10 perc alatt ki lehet tölteni. (Én INTP vagyok. Ezt minden INTP olyan büszkén közli, szerintem tök jó.) Ti milyen típusok vagytok?

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.